Horvátzsidányi zarándoklat

A priorátus - Dumovits István plébániai kormányzó decemberi zalai látogatásán történt meghívása alapján - részt vett Peruska Mária emlékhelyen tartott zarándoklaton 2018. július 01-én. A Római Katolikus Plébánián (Horvátzsidány) Dumovits István plébános úr fogadta a nagy létszámú, több nemzetiségű érkezőket, zarándokokat. Az emlékhelyen háromnyelvű (magyar, horvát, német) szentmisén főcelebráns Vlado Kosic, Sisak város püspöke volt. Celebránsok: Dumovits István plébániai kormányzó, Bali Tibor plébános és DR. Anton Kolic nyugalmazott plébánosok voltak. A szentmise keretén belül felszentelésre került Quirin püspök szobra, Sisak város szülötte, aki Szombathelyen halt vértanúhalált. Szentmise után a résztvevők koszorút helyeztek el szentjeik szobrainál. A priorátus nevében lovag Gondos Ferenc, László Attila, Török József és Zala Megyei Védelmi Bizottság honvédelmi referense Sághegyi Attila alezredes helyeztek el koszorút a Szent György szobránál. A rendezvényt ebéd és kötetlen baráti beszélgetés zárta, ahol a Pálinka Rend megszentelt italaival kínálta a résztvevőket.

Zalaegerszeg, 2018. július 01. Lovag Gondos Ferenc (Zalai prior)

Nemzetközi Szent György Lovagrend