Göcsej Harci Túra - 2018

Szeptember 11-én - Zala Megyei Védelmi Bizottság és a MH 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda szervezésében - Kemendolláron - 10. alkalommal - került megrendezésre a Göcsej Harci Túra. A regionális vetélkedőn a zalaegerszegi, nagykanizsai, keszthelyi és lenti középiskolák mellett, idén jelen voltak a külön kategóriában induló Somogy, Vas, Veszprém megye és egy fővárosi csapat versenyzői. A 17 versenyszámban (íjászat, fegyveres váltó, elsősegély-nyújtás, lövészet, kézigránátdobás, tájékozódási futás stb.) elért eredményei alapján a Zalai iskolák közül idén is a Zalaegerszegi SzC Keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziuma Szakközépiskolája és Kollégiuma érte el a legtöbb pontot. A külön kategóriában indulók közül a veszprémi fiatalok bizonyultak a legjobbnak.

A rendezvény megszervezéshez – idén is – pénzügyi támogatást nyújtott a Nemzetközi Szent György Lovagrend Zalai szervezete, illetve a szervezők felkérése alapján a díjak átadásában is aktívan közreműködött. A díjakat a Budapest Fővárosi Bizottság képviselőjével, Szarka Csaba ezredes úrral együttműködve, lovag Gondos Ferenc nyá. honvéd ezredes, zalai prior adta át a versenyzők részére.

Köszönet illeti a község polgármesterét, hogy biztosította a helyet a rendezvény megszervezéséhez és Sághegyi Attila honvéd alezredes urat, aki évek óta szervezi a versenyt, hogy a honvédelmi értékközvetítés mellett mintegy segítséget is nyújtson a fiatalok pályaválasztásához.

Zalaegerszeg, 2018. szeptember 25.

Megemlékezés és koszorúzás az Aradi Vértanúk Napján

A Zala megyei priorátus jelen volt az Aradi Vértanúk tiszteletére rendezett városi fáklyás felvonuláson és a koszorúzással zárult városi megemlékezésen 2018.10.05-én. A rendezvény ünnepi szónoka Balaicz Zoltán polgármester – rendtársunk volt. A priorátus Csány László szobránál helyezte el a megemlékezés koszorúját a zalaegerszegi. polgárőrök közreműködésével.

Lovag Gondos Ferenc, dáma Szántai Lajosné, Rába Ilona , lovag Török józsef és Ferge László a közreműködő pogárőrök

Zalaegerszeg,2018. október 16.

Lovag Gondos Ferenc (prior)

Nemzetközi Szent György Lovagrend