Lábnyiki csángó gyermekek balatoni nyaralása

A 17 lábnyiki csángó gyerekből és két pedagógusból álló csoport augusztus 1-én a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület szervezésében érkezett Balatonszepezdre, az V. kerületi önkormányzat táborába. Az itt töltött két hét alatt több programon is részt vettek. Augusztus 4-én és 6-án egész napos programsorozatra vitte a lábnyiki gyermekeket a két keresztszülő, a budafok-tétényi díszpolgár, Bogó Ágnes és lovagtársunk, a XXII. kerületben is köztiszteletnek örvendő Bakos Miklós.

Pénteken a veszprémi állatkert után balatonfüredi és tihanyi kirándulás következett, vasárnap a Zánkai Erzsébet Táborban fürdés és úszásoktatást is volt - utóbbit Bogó Ágnes tartotta -, majd sétavitorlázás következett.

Bakos Miklós főkincstárnok úr úgy fogalmazott, Lábnyik esetében egy nagyon szegény faluról van szó, a legtöbb házba még a vezetékes ivóvíz sincs bevezetve, a most itt nyaraló 17 gyerek szülei közül csupán egynek van gépkocsija, a gyerekek odahaza a földeken, a mezőn is keményen dolgoznak a család megélhetését biztosítva. Hozzátette: a mi fogadott gyermekeink 3-4 éve kezdtek el magyarul tanulni, gyönyörűen énekelnek, táncolnak! Ahogy a csángó himnusz mondja: "...mi is magyarok vagyunk"! Aki egyet ért az említett célokkal, annak várjuk a támogató segítségét egy hiteles, igaz ügyben – hangsúlyozta Bakos Miklós.

Nemzetközi Szent György Lovagrend