Budapest és Pest megye

 A 2023. év Rendünk létében kiemelkedő jelentőségű volt

  A 2023. esztendő különös jelentőségét az adta, hogy esedékes lett a védjegyünk meghosszabbítása. Az pedig identitásunkat, szuveranitásunkat, legitimációnkat, kontinuitásunkat, hagyományaink megőrzését-ápolását, kvázi hungarikum státusunkat jelenti.       

 Nem csekély anyagi befektetéssel a védjegy hosszabbítása egy évtizedre ismét megtörtént. Persze tudtuk a határidőt, a költségvonzatát, így időben készültünk rá.      Nemzetközi jellegünkből fakadóan a védjegy-használatát természetesen biztosítottuk és biztosítjuk a határon túli társszervezeteinknek is.

 A Szlovákiai Nagypriorátussal 2024. január 12-én került sor a védjegyhasználati megállapodás megújítására. A Nagypriorátus természetesen vállalta és kifizette a költségek rájuk eső részét.

  1. január 12-én a Kormányzó Tanács tagjai, valamint a Győr-Sopron-Moson Vármegyei priorátust képviselő 3 fő részt vett a Szlovákiai Nagypriorátus hálaadó szentmiséjén és Rendi nagygyűlésén.

A  hálaadó szentmisét a Szlovákiai Nagypriorátus a sikabonyi Mindenszentek templomba hirdette-szervezte meg.

(Többlet-információ: Sikabony Dunaszerdahely északnyugati városrésze, egykor önálló község, 1960-ban csatolták Dunaszerdahelyhez. Dunaszerdahely népessége 2021-ben 23044 volt, lakosságából 16577 magyar, túlnyomó többségük római katolikusnak tartja magát. A városban nagy hagyomány van Szent György kultuszának, a tiszteletére szentelt római katolikus templom a város legrégebbi történelmi és vallásos emléke.)

 A rendi nagygyűlést a sikabonyi közösségi házba hirdették meg.   Az összejövetel keretében ünnepélyesen megújításra került a két Nagypriorátus között a védjegy használati-megállapodás.

 A megállapodást a Nagypriorátusok képviselői, az arra illetékesek parafálták.

 

Teljes dokumentum itt olvasható.

 

 

Életmű Koncert

2023 november 17 -én az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartotta meg életmű koncertjét, 55 év gitár néven

Dáma Dévai Nagy Kamilla.

A jeles ünnep alkalmából Lovagrendünk nevében Lovag Bakos Miklós kormányzó és Lovag Dr. Zergényi Péter főkancellár adta át a Lovagrend Dicsérő Oklevelét és emlékérmét.

Lovagtársunknak a további munkájához sok sikert jó egészséget kívánunk.

Nemzetközi Szent György Lovagrend vezetése.

01

02

03

04

05

 

 

 

 

Nemzetközi Szent György Lovagrend