A lovagrendünk történetéből

Vannak olyan állítások, miszerint a Rend Visegrádon, az 1323-tól királyi székhelyen jött létre, ez azonban nem igaz. Az Alapító Okirat név szerint említi „Bolezlo atya” esztergomi érseket, úgy is, mint a hely örökös főispánját.

Szent István király 50 vármegyét, és 5 vármegyénként egy, összesen 10 egyházmegyét hozott létre, 8 püspökséget és 2 érsekséget. Mind Visegrád, mind pedig Esztergom az esztergomi káptalan alá tartozott ugyan, de ahogy Esztergom vármegye főispánja Bolestaw esztergomi érsek volt, úgy Pest(-Pilis-Solt) vármegye örökös főispánja Drugeth Fülöp nádor volt, akit viszont az Alapító Okirat nem említ meg. A kor szokása szerint ha az alapítás Visegrádon lett volna, akkor az Alapító Oklevél Drugeth Fülöpöt említette volna Bolestaw érsek helyett, aki egyébként az alapításnál jelen is volt. Mindezek alapján bizonyosan Esztergomban volt az alapítás és nem Visegrádon.

Kezdetben a lovagavatás jogáról a rendi szabályzatok nem rendelkeztek, mert a rend soraiba csak olyan személy léphetett, aki már felavatott lovag volt. A Rendnek eleinte ezért nem is volt nagymestere, a Kancellár és a két Főbíró voltak a tisztségviselők. 1326 és 1344 között a Rend évi 1 személyt vehetett fel tagnak, és létszáma nem haladhatta meg az 50 főt. A Rendbe fogadáshoz a teljes tagság egyhangú szavazatára volt szükség.

A Rend első kancellárja Szécsényi Tamás nádor, erdélyi vajda, első világi bírója Nekcsei Demeter tárnokmester, és első egyházi bírója Telegdi Csanád egri püspök lett.

A Károly Róbert alatt bevezetett és Nagy Lajos által 1341-ben törvényre emelt ősiség elvéből fakadóan az öröklésben az elsőszülöttség joga (primogenitúra) felváltotta az addig szokásos, törzsi eredetű legidősebb családtag (szenioritás) elvét. A főúri családok másod-, harmad- stb. szülött férfi tagjainak egyetlen felemelkedési lehetősége a lovagi vagy a papi szolgálat maradt. Ezért, és a Nagy Lajos által indított hadjáratok következtében is megnövekedett a lovaggá válás iránti igény.

A rend igazi értékét az adta, hogy a Szent György Lovagrend tagjainak saját bírósága volt, ami bizonyos immunitást jelentett magával a királlyal szemben is. Ezért mind a Rend, mind a király ragaszkodott az 50 főben maximált létszámhoz, így a király nem is állított nagymestert a Rend élére. Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodásának hatvan éve alatt mindössze annyi változás volt a Rend életében, hogy évente egy helyett felvehettek annyi lovagot, hogy kiegészíthessék a taglétszámot 50 főre.

Az első áttörés Mária királynő uralkodása alatt következett be. 1386. február 24-én merénylet következtében meghalt Durazzói (Kis) Károly, Nápoly és Magyarország törvényes uralkodója. Felesége, Mária, visszavette a királyi hatalmat, azonban nem királyként, hanem királyi helytartóként uralkodott csak — az ország interregnumban állt.

Horváti János macsói bán fellázadt, és 1386 június 25-én elfogatta Mária királynőt és anyját, Erzsébet anyakirálynőt. A felkelők a foglyokat Novigrádba szállították, ahol az anyakirálynőt a börtönében megfojtották.

Az országtanács Szécsi Miklós nádor vezetésével országgyűlést hívott össze, amely megerősítette a Szent György Lovagrendet és létrehozta a nagymesteri funkciót. A Nagymestert az avatás tekintetében a király személyes jelenlétének (praesentatio regni) jogával ruházták fel. A Rend első Nagymestere Szécsényi Frank soproni, vasi és zalai ispán lett.

1387. június 4-én Mária királynő kiszabadult a fogságból, és jóváhagyta a fogsága alatt hozott biztonsági intézkedéseket — ezzel szentesítette a Rend Nagymestereinek lovagavatási jogát is.

1401. április 28-án az országnagyok Budán elfogták az időközben királlyá koronázott Zsigmondot. Zsigmond elmozdította Szécsényi Frank Nagymestert, és helyette Stiborici Stibor vajdát állíttatta a Rend élére. Stibor megpróbálkozott a Szent György lovagok létszámának 50 fő fölé emelésével, de mivel ehhez nem kapta meg a tagság egyhangú szavazatát, 1408-ban lemondott, és alapító tagja lett a Sárkány Lovagrendnek.

A Sárkány Lovagrend 24 taggal, közöttük Zsigmond királlyal és Czillei Borbála királynéval 1408 december 12-én jött létre. A Sárkány Lovagrendbe felvétel bárói ranggal és országos méltósággal járt. A Szent György Lovagrend a Sárkány Rend megalakításával időlegesen elvesztette jelentőségét, és a túléléséért küzdött.

Fontos körülmény, hogy Zsigmond egyetlen felségárulási vagy hűtlenségi pert sem indított a királyválasztó liga főurai ellen — ezeket éppen a Szent György Lovagrend tagjainak bírói immunitása miatt nem tudta megindítani. Más lehetőség híján kénytelen volt megbocsátani az ellene fordult főuraknak.

1433. július 24-én IV. Jenő pápa némileg módosítva jóváhagyta a Sárkány Rend alapszabályait. Ennek következtében a Szent György Lovagrend is úgy rendezte át sorait, hogy az 50 fős limitált létszám a Rend belső körét érintette (magisztrátusi nagytanács), és létrejött egy külső kör is, amely már nem volt létszám szerint korlátozva.

1437. december 18-án a magyar rendek Habsburg Albertét választották meg királynak. Ekkor támadt fel ismét a Szent György Lovagrend jelentősége: Albert koronázását súlyos feltételekhez kötötték — el kellett törölni minden, előde alatt bevezetett újítást, véget vetni az idegen lovagok befolyásának, és minden politikai döntésben csakis a főpapok és a bárók hozzájárulásával eljárni. A hatalom teljes egészében a Szent György és a Sárkány lovagrendek tagjaiból álló királyi tanács ellenőrzése alá került.

A pápai áldásra a Szent György Lovagrend nemzetközi szervezetének majdnem 600 évet kellett várnia. 2009. november 18-án Őszentsége XVI. Benedek pápa, a Rend Nagymesterének, a Nagymester első helyettesének és a Főtörténésznek jelenlétében megáldotta azt a Bibliát, amelyet a Rend a lovagok avatásánál mutat fel.

A Szent György Lovagrend teljes története külön kiadványban jelenik meg.