Őrtűz Budafokon - 2022

 Október utolsó vasárnapján immár nyolcadik alkalommal lobbantak fel Budafokon az őrtűz lángjai, jelezve Budafok-Tétény kiállását a székely autonómiatörekvések mellett. Rendünk lv. Bakos Miklós vezetésével évek óta képviselteti magát az eseményen. Sőt lv. Bakos Miklós a technikai előkészítés és lebonyolítás aktív résztvevője.

Jó hír, hogy a megemlékezés évről - évre egyre látogatottabb, és azzal lépést tartva a műsor is egyre tartalmasabb. Lv. Bakos Miklós kormányzó mellett az eseményen részt vett dáma Sepsi Kovács Éva és lv. Tóth László is.

 Lv. Bakos Miklós kormányzó személyesen készítette elő, építette az őrtüzet. A szakszerű munka eredményeként hosszantartó és gyönyörű látványban volt része az érdeklődőknek. A lángok messzire hírdették a székely törekvések aktulitást, vitalitását.

01

02

03

04

Budafoki tudósításból

Az esemény kezdetén Karsay Ferenc polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd a székely szolidaritásra hívta fel a figyelmet: el kell hogy jusson az üzenet: a székelység nincs egyedül,
A kerület egykori polgármestere, Szabolcs Attila is jelen volt az eseményen, beszédében a háborús időszak „sötét füstjében” való helytállásra hívta fel a figyelmet: „nekünk ebben a korszakban sincs más dolgunk, mint tisztítótüzet rakni, békességgel világítani szeretteinkért, honfitársainkért szerte a Kárpát-hazában.”
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke és az Erdélyi Magyar Szövetség parlamenti képviselője beszédét azzal kezdte, hogy mindig otthon érzi magát Budafok-Tétényben, és köszönetet mondott, hogy a kerület következetesen kiáll ügyükért. Beszédében a képviselő alapvető feladatnak tartja a hűséget fenntartani és egyes esetekben azt visszahozni; hiszen hűség nélkül nincsen közösség és nincsen nemzet.
Németh Zsolt országgyűlési képviselő beszédében – a székely történelem egyes állomásainak felelevenítése után – Európa magatartását taglalta: „Európa félrenéz”, amikor a székelyek
követelik az autonómiájukat, és akkor is, amikor Munkácson ledöntik a Turul szobrot.
Hokker Zsolt evangélikus lelkész áldását követően meggyújtották máglyát
ismét felgyulladt Budapest legrégebbi székely őrtüze, s a Szárazfa Zenekar a Székely Himnusszal kísérte útjára a magasba csapó lángokat.

05

 

 

 

 

 

Nemzetközi Szent György Lovagrend