Tudomásunk szerint a magyar élettérben több mint egy tucat Szentlászló település van. Figyelembe véve a Rend nemzetköziségét, céljait az emlékév alkalmából ezek közül mutatunk be néhányat röviden

     

Homoródszentlászló (románul Vasileni) viszonylag magasan, úgy 500 méteren fekszik Hargita megye délnyugati részén, Székelyudvarhelytől délre, a Kányád patak mellékvölgyében.

Homoródszentlászló Kányád községhez tartozik még más hat faluval együtt. Zsáktelepülés, mivel az ide vezető, nem valami jó minőségű út innen tovább már sehova sem vezet.

A település a 14. századi, Szent László tiszteletére szentelt templomáról kapta nevét. Úgy tudni, hogy a templomhoz kolostor is tartozott. A hagyományok szerint I. László király járt itt, mert volt a közelben vára. Orbán Balázs nem talált erre vonatkozóan semmi konkrétumot. A nagy kutató Szentlászló határában két templom romjait azonosította. A település nevét először 1448-ban említik Zenthlászló formában egy Hunyadihoz kötődő oklevélben. Ez a változat 1566-ban újra felbukkan, de 1602-ben már Szent Lászlóként említik az írások.

 A vidék viszonylag szerény eltartó képessége, lehetőségei miatt a településnek soha nem volt nagyszámú lakossága, de a mai harmincat alig meghaladónál azért többen lakták. 1868-ban a lakosság 164 fő volt, a 20. század első felében több mint 200. A múlt század közepe táján pedig mintegy 270-en lakták. A lakosság dinamikája követhető az iskola történetében is. A falu iskolamesteréről már  1735-ben történik említés, 1835-ben két tanítója van az iskolának, míg 2012-ben már egy sincs. Tanintézménye sem.

 A település sokszázados életét a különböző helyekre épített templomok története szövi át. A jelenlegi református templomot 1928 őszén kezdték építeni és 1929. június 2-án fejezték be.  Művészettörténészek szerint helyenként régi faragott kövek vannak beleépítve, amelyeket 14.-16. századinak tartanak.

 2010. júliusában sajtóhír volt, hogy a templom felújításával foglalkozó ipari alpinisták a tornyon a templomgömb kibontásakor egy üvegben 11 oldalas kéziratot találtak, amelynek kelte 1929. 06. 02. A dokumentum a templom építésének részletes történetét írja le. A 19. századi Erdélyben szokás volt, hogy a protestáns templomok tornyaiban üzeneteket rejtsenek el az utódok részére. Az itt megtalált írás szerzője a gyülekezet akkori lelkésze, Kóréh Béla. Szeretett Utódaink! címmel ez egy összefoglaló, aminek van egy erős érzelmi töltetes része, amelyik az anyaországtól történt elszakításra is utal. Az írás mellé elhelyeztek az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén használt pénzekből is néhányat, de találtak egy 1923-ban kiadott ezerkoronást is.

 A nagy lovagkirályunk nevét viselő települések  1996-ban alakítottak szövetséget. A társulás tagjainak a nevét és címereit tartalmazó zászló az itteni templomban megtalálható.

A környék látnivalói közt megemlítik a székely-dályai, 13. századi műemléktemplomot, valamint a védelem alatt álló Nárcisz-mezőt.

 

dr. Diószeghy László, geográgfus

 

 

A homoródszentlászlói toronyban az egyik harang.

 

 

 

 

Érdekességként az írásban említett szövegrész:

 

”Szeretett Utódaink! Mi szép Magyarországtól leszakíttattunk, és ide csatlakoztattunk, hogy imával s bízva verejtékkel keressük a mi mindennapi kenyerünket. Mi a jövőt nem tudjuk és nem is láthatjuk, mert sötét fátyol borítja, de a régi emlékeink közül, lehet – mikor olvassátok ezen írást – más lesz a hazátok. A régi Magyarország pénzeiből ide teszünk egynéhány darabot ezüstből és papírból, aranyból nem tehettünk, mert nem volt. Ezeket, mint a mi kedves emlékeinket őrizzétek nemzedékről nemzedékre, s gondoljatok mindig szeretettel a Ti sok szenvedésen keresztülment elődeitekre, akik naponként könyörögtek, hogy jöjjön el az az ország, „mely után buzgó imádság epedez százezrek ajkán”; látogassátok meg azokat a helyeket, „hol sírjaink domborulnak”, buzgó imádság mellett „mondjátok el szent neveinket”.

Szeretett Utódaink! Szívünk szerelmével arra kérünk, hogy ragaszkodjatok e templomhoz, melyet szent örökségül hagyunk reátok; szeressétek házaitok népét, rokonaitokat, barátaitokat, a veletek egy hiten levőket, és azokat is, akik más szertartások között ugyanazt a mennyei Atyát hívják segítségül; szeressétek egyházatokat, ennek intézményeit; szeressétek a Titeket viszontszerető lelkipásztorotokat; szeressétek a szegényt, a nyomorultat, a sors-üldözöttet; szeressétek még az ellenségeiteket is, áldjátok azokat, akik Titeket átkoznak. „Jót tegyetek azokkal, akik Titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik Titeket háborgatnak és üldöznek”, hogy legyetek a Ti mennyei Atyátok fia, Krisztusnak megváltottai és midőn olvassátok ezt a megfakult írást, gondoljatok szeretettel reánk temetőben porladó, de az örökkévaló hazában szüntelen értetek imádkozó templomépítő elődeitekre.

Mi boldogan valljuk „Akik az Úrban bíznak, soha meg nem csalatkoznak”, zsoltárosnak eme szavait lelketekre kötjük.

Homoródszentlászló, 1929. június 2.”