Priori év végi beszámoló
A priorátus 2017. december 01-én ünnepi értekezletet tartott az önkormányzat hétvégi pihenő házában. A rendezvényt tagjai és hozzátartozóin kívül megtisztelte jelenlétével a Rend nagypriorja, főkincstárnoka és Zalaegerszeg alpolgármestere.
A megnyitót követően a nagyprior úr adott tájékoztatást a Rend helyzetéről, értékelte a priorátus tevékenységét, köszöntötte a kárpátaljai tagjainkat képviselő lovag Nagy Györgyöt és kívánt kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet.
A tájékoztató után Gecse Péter, a város alpolgármestere köszöntötte a jelen lévőket, kiemelte a civil szervezetek várost „építő” segítő tevékenységét, közöttük méltatta a Rend zalai szervezete munkáját és kívánt további eredményes munkát. Hangsúlyozta, hogy a Város – erejéhez mérten – a továbbiakban is támogatni fogja a tevékenységüket.
A köszöntők után lovag Gondos Ferenc, zalai prior értékelte röviden a szervezet idei tevékenységét, kiemelve a honvédelmi értékközvetítésben, a fiatalok honvédelmi nevelésben való közreműködésüket és a karitatív tevékenységben végzett munkát. (A részletes beszámoló az éves értékelő-feladatszabó értekezleten történik, a következő év februárjában)
Ezután következett a fő napirendi pontként Dumovits István plébániai kormányzó - maradandó élményt nyújtó gondolatait tolmácsoló - foglalkozása. Plébános úr a „hit-remény-szeretet” gondolatkörben fogalmazta meg tiszteletre méltó adventi, karácsonyi gondolatatait. Hangsúlyozta, hogy a Rend egyik fő feladata az elesettekről, a rászorultakról való gondoskodás az adventi időszakban kiemelt feladat! Záró gondolataként meghívta a jelenlévőket a következő évben is megtartásra kerülő Peruska Mária zarándoklatra, Horvátzsidányba. Plébános úr munkáját a Város által adományozott zalaegerszegi kiadvánnyal köszönték meg a jelenlévők, melyet Gecse Péter alpolgármester, lovag Moro Ákos nagyprior és lovag Gondos Ferenc prior adott át részére.
Ezt követően a prior köszönetet mondott tagjaik éves munkájáért, a Rend vezetésének és támogatóiknak, kiemelten Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzatának, polgármesterének Balaicz Zoltán úrnak, ígéretet téve vállalt kötelezettségeik végrehajtására.
A hivatalos rész zárásaként a priorátus vacsorával köszönte meg tagjai egész éves munkáját."