A lovag ahol tud, segít is!

A középkori lovagrendek jelentős része szerveződött újjá Magyarországon is a rendszerváltás után, de feladatainak az a része, ami a segítségadást, a fiatalok nevelését tekinti feladatának, megmaradt. Így történt ez a Nemzetközi Szent György Lovagrend esetében is. Az is fontos feladat, hogy a fiatalokat, a leendő lovagokat megismertessék a lovagrend működésével, feladataival.
  Az orosházi Wesley János Gyógypedagógiai Óvoda, Általános Iskola felkérte lovag Antal Lászlót, a volt megyei priort egy rendhagyó történelemóra megtartására. Az óra témája a lovagrendek kialakulása, működése, múltja és jelene. Egyféle lovagi viselkedési morál és etika bemutatása a mai társadalmi körülmények tükrében. Közelebbről a Nemzetközi Szent György Lovagrend megalakulása, történelmi háttere, etikai kódexe, ezen belül a mai viselkedési normák meghatározása, segítő tevékenységének bemutatása. Az órán az előadó mellett, természetesen a történelem szakos tanár volt jelen, valamint az iskola Igazgatója, aki nagy érdeklődéssel követte az óra menetét, majd kicsengetés után gratulált a sikeres óra megtartásához, valamint óhaját fejezte ki, a jövőbeni további együttműködésre, későbbi órák meghívásos alapon történő megtartására.  A lehetőséget megköszönve lovag Antal László felajánlotta, hogy három rászoruló tanulónak, akiket az iskola vezetése viselkedési normájuk alapján választ ki, két havi teljes étkezését, tízórai, ebéd, uzsonna a Nemzetközi Szent György Lovagrend nevében adományként kifizeti. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szavaival: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”

 

BMALGY1

Nemzetközi Szent György Lovagrend