Vendégségben a Zalaegerszeg

A zalaegerszegi priorátus meghívására közös baráti rendezvényen vettünk részt 2018. június 8 és 9-én. A vendéglátónk Gondos Ferenc prior úr és Dombi Lajos nagy szeretettel vártak a zalaegerszegi Nosztalgia Vendégházban. Szállásunk elfoglalása után finom reggelivel láttak el a Vendégházban. A reggeli után érkezett a mikrobusz, mely rendelkezésünkre állt végig a program alatt. Látogatást tettünk a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatnál, ahol Tolvaj Márta alpolgármester fogadott és nagyon hasznos és részletes tájékoztatást adott a város eddigi és jövőbeli fejlesztéséről. Az önkormányzati látogatás után vendéglátónk városlátogatási programot szervezett egy idegenvezető kíséretében. Nagy élmény volt látni a város valódi arculatát. A város látogatása után megtekintettük Nagypáli Község Önkormányzatát és az Ökocentrumot ahol betekintést kaptunk a megújuló energiaforrás felhasználásáról, mely a község lakóinak biztos megélhetőséget biztosít a település határában felépülő idegenforgalmi beruházás. Nagypáli község látogatása után útközben megtekintettük az épülő tesztpályát. Visszatértünk a szállásunkra ahol a zalaegerszegi priorátus tagjaival közös beszélgetés, elismerések átadása, novíciusok bemutatkozására került sor. Nagypriorunk Moro Ákos köszöntötte a jelenlevőket, majd a priorátus „szakácsai” finom vacsorával vártak és kötetlen és baráti beszélgetést folytattunk. Másnap reggeli után hazatértünk Budapestre.

Nemzetközi Szent György Lovagrend