a Nemzeti előadásán

A Nemzetközi Szent György Lovagrend néhány győri tagja és novíciusa látogatást tett a NEMZETIBEN. Megtekintették a „Tóth Ilonka 14 tanulságtételét”

Kádár Jánoséknak ugyanazért volt szüksége Tóth Ilonkára, mint Arany János kűmíjjeséinek társuk, Kelemen feleségére. ”Azt gyengén fogjuk meg, dobjuk be a tűzbe, Annak gyenge hamvát keverjük a mészbe…” Míg azonban utóbbiak magos Déva vára időtlen falait akarták felépíteni, addig előbbiek csak a Nemzetközi Szocializmus cirkuszi sátrát próbálták sürgősen összetákolni…  És van még itt egy rettenetesen nagy különbség: Tóth Ilonka ügyében még ennyi idő múltával se jön szóba a bűnbánó gyengédség… (Verebes Ernő után szimplán és szabadon

 „1956. Tóth Ilonát, a budapesti Domonkos utcai kórház önkéntes vezetőjét letartóztatják.

1957. Sor kerül a forradalom utáni megtorlás legelső, egyetlen nyilvános perére, hogy a kádári rendszer bebizonyíthassa a világ közvéleményének: Budapest utcáin nem ártatlan fiatalok harcoltak Magyarország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözők gyilkoltak ártatlan kommunistákat. A Moszkva közvetlen irányításával megrendezett színjátékper a huszonnégy éves medika, Tóth Ilona beismerő vallomásával és kivégzésével ér véget” – írja Szilágyi Andor, a történetet feldolgozó színdarab szerzője.

Vajon megpecsételhető a forradalom ifjú résztvevőinek a sorsa azáltal, hogy az őket leverő hatalmi erőszak utólag erkölcsileg, majd mentálisan is ellehetetleníti őket? Ebből fakadóan elhiteti bűnüket a közvéleménnyel, és halálbüntetést alkalmaz? Mennyire hathat ki egy ilyen ítélet az áldozat későbbi megítélésére? És vajon ez az emlékezet milyen mértékben tükrözi az adott kor immoralitását és képmutatását? Nem hátborzongató-e az a tény, hogy kegyelet helyett szennyel és mocsokkal illessük ártatlan áldozatok emlékét?

Csupán néhány kérdés, melyek mementóként, Tóth Ilona pere óta a fejünk felett lebegnek.

Tóth Ilona személye eggyé vált az ártatlanság fogalmával, miközben a megsokszorozott bűn – kezdve a beismerésre való kényszerítéstől a gyilkosság elhitetéséig –, kedvére játszhatja halálos játékát egy fiatal lánnyal.

Ha van igazság, elsősorban a szívekben van. A törvénykezés akkor tökéletlennek bizonyult, még a leghatározottabbnak tűnő ítélet erkölcsi megtámogatásában is.

Az idő pedig úgy szentesít – tapasztalhattuk már számtalanszor –, ahogy a szélfúvást kihasználó szabad vitorlás választja meg haladási irányát: leginkább nem ő dönti el, merre száguld. Nekünk azonban jó volna visszanézni, akár visszafordulni, szél ellen vitorlázva. És tevőlegesen emlékezni, mert csak így menthetjük a menthetőt: saját jelenünk múltból fakadó létjogosultságát.

A Nemzeti Színház ezzel az előadással ünnepelte az 1956-os forradalom 60. évfordulóját. A szereplők közül  Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly a forradalmi események résztvevői, tanúi voltak.