A lovagrendünk történetéből
A Szent György Lovagrend 1326-ban kelt Alapító Okirata szerint I. Károly király (Anjou Károly Róbert), valamint II. (Piast) Bolestaw toszeki herceg, esztergomi érsek, és valamennyi egyházmegyei érsek és püspök pártfogó jelenléte és jóváhagyása folytán, a lovagok önkéntes társulásával, Esztergomban, az esztergomi káptalan előtt jött létre.
Vannak olyan állítások, miszerint a Rend Visegrádon, az 1323-tól királyi székhelyen jött létre, ez azonban nem igaz. Az Alapító Okirat név szerint említi „Bolezlo atya" esztergomi érseket, úgy is, mint a hely örökös főispánját.
Kezdetben a lovagavatás jogáról a rendi szabályzatok nem rendelkeztek, mert a rend soraiba csak olyan személy léphetett, aki már felavatott lovag volt. A Rendnek eleinte ezért nem is volt nagymestere, a Kancellár és a két Főbíró voltak a tisztségviselők. 1326 és 1344 között a Rend évi 1 személyt vehetett fel tagnak, és létszáma nem haladhatta meg az 50 főt. A Rendbe fogadáshoz a teljes tagság egyhangú szavazatára volt szükség.
A Rend első kancellárja Szécsényi Tamás nádor, erdélyi vajda, első világi bírója Nekcsei Demeter tárnokmester, és első egyházi bírója Telegdi Csanád egri püspök lett.
A Károly Róbert alatt bevezetett és Nagy Lajos által 1341-ben törvényre emelt ősiség elvéből fakadóan azonban az öröklésben az elsőszülöttség joga (primogenitúra) felváltotta az addig szokásos, törzsi eredetű legidősebb családtag (szenioritás) elvét, így a földadománynak is egyben, az elsőszülött fiúnál (vagy ennek hiányában a leányági öröklés megengedése esetén az elsőszülött leánynál) kellett maradnia. A főúri családok másod-, harmad-, stb. -szülött férfi tagjainak egyetlen felemelkedési lehetősége a lovagi vagy a papi szolgálat maradt. Ezért, és a Nagy Lajos által indított hadjáratok következtében is megnövekedett a lovaggá válás iránti igény.
A Szent György Lovagrend korábbi szigorú gyakorlata ebben az időben kényszerűen megváltozott. A hadjáratok, valamint a korban szokásos betegségek következtében nagyobb számban elhalt lovagrendi tagok miatt már nem volt fenntartható felvehető lovagoknak a legfeljebb évi egy főben meghatározott limitje. A rend igazi értékét azonban az adta, hogy a Szent György Lovagrend tagjainak saját bírósága volt, ami bizonyos immunitást jelentett magával a királlyal szemben is. Ezért mind a Rend, mind a király, igaz, más-és más szempontból, de ragaszkodott az 50 főben maximált létszámhoz, így a király nem is állított nagymestert a Rend élére. Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodásának hatvan éve alatt mindössze annyi változás volt a Rend életében, hogy évente egy helyett felvehettek annyi lovagot, hogy kiegészíthessék a taglétszámot 50 főre.
Az első áttörés Mária királynő uralkodása alatt következett be. 1386. február 24-én merénylet következtében meghalt Durazzói (Kis) Károly, Nápoly és Magyarország törvényes uralkodója. Felesége, Mária, a korábbi koronás uralkodó, I. Lajos lánya visszavette azt a királyi hatalmat, amelyről korábban II. Károly javára lemondott. Ezen korábbi lemondása folytán azonban nem királyként, hanem királyi helytartóként uralkodott csak, az ország interregnumban állt.
Horváti János macsói bán fellázadt a királynő és anyja uralma ellen, és 1386 június 25-én Gara (Valkó vm.) vára közelében elfogatta Mária királynőt és anyját, Erzsébet anyakirálynőt, akiket Gomnec (Körös vm.) várába zárattak. A felkelők a foglyokat később Novigrádba szállították, ahol az anyakirálynő Kotromanic Erzsébetet, mint a II. Károly elleni merénylet felbújtóját - álítólag a lánya, Mária jelenlétében - a börtönében megfojtották, majd holttestét a várból kidobták.
A kialakult helyzet miatt augusztus elején a királyi helytartó tisztét az országtanács átvette, mert a további királyi helytartók[1], a nádor illetve az esztergomi érsek nem vállalták az uralkodást. Az országtanács Szécsi Miklós nádor vezetésével országgyűlést hívott össze 1386. augusztus 27-e utánra, amely rendi országgyűlés biztonsági intézkedésként-többek között- megerősítette a Szent György Lovagrendet, és létrehozta a nagymesteri funkciót. A Nagymestert az avatás tekintetében a király személyes jelenlétének (praesentatio regni) jogával ruházták fel. A Rend első Nagymestere Szécsényi Frank soproni, vasi és zalai ispán lett. Az országtanács emellett Mária királynő férjét, Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgrófot pedig régensnek nyilvánította, és az ország kapitányának nevezte ki.
1387. június 4-én Mária királynő kiszabadult a fogságból, és jóváhagyta a fogsága alatt hozott biztonsági intézkedéseket. Ezzel szentesítette a Rend Nagymestereinek lovagavatási jogát is.
1401. április 28-án Kanizsai János esztergomi érsek, kancellár és Bebek Detre nádor vezetésével az országnagyok Budán elfogták az időközben királlyá koronázott Zsigmondot, aki csak 1401. augusztus 31-én szabadult ki a fogságból. Miután Szécsényi Frank Nagymester is egyike volt a királyt fogságba vető főuraknak, Zsigmond elmozdította, és helyette udvarmesterét, a lengyel származású Stiborici Stibor vajdát állíttatta a Rend élére Nagymesternek. Stibor Nagymester megpróbálkozott a Szent György lovagok létszámának 50 fő fölé emelésével, de mivel ehhez nem kapta meg a tagság előírt egyhangú szavazatát, 1408-ban lemondott a nagymesteri tisztségéről, és alapító tagja lett a Sárkány Lovagrendnek.
A Sárkány Lovagrend 24 taggal, közöttük Zsigmond királlyal és a királynéval, Czillei Borbálával 1408 december 12-én jött létre. A Szent György Lovagrend szabályaival ellentétben úgy rendelkeztek, hogy a tagfelvételnél nem volt létszámkorlátozás. A Sárkány Lovagrendnek két szintje volt: a 24 főből álló belső kör, amelybe csak kihalással lehetett bekerülni, és a külső kör, ahol viszont nem volt limitálva a tagság. A Sárkány Lovagrendbe felvétel bárói ranggal és országos méltósággal járt. Miután Zsigmond elnyerte a német-római császári és a cseh királyi koronát is, uralkodása utolsó éveiben nem is tartózkodott Magyarországon, és a kormányzást a Sárkány Lovagrend tagjaira bízta.
Fontos körülmény azonban, hogy Zsigmond egyetlen felségárulási vagy hűtlenségi pert nem indított a királyválasztó liga főurai ellen, annak ellenére sem, hogy fogságba vetették, és annak ellenére sem, hogy a királyi birtokok több mint fele elvesztésével a királyi hatalom meggyengült. Hiába lett volna Zsigmond számára kitűnő lehetőség az elvesztett királyi birtokok visszaszerzésére néhány hűtlenségi per, ezeket éppen a Szent György Lovagrend tagjainak bírói immunitása miatt nem tudta megindítani. Más lehetőség híján kénytelen volt megbocsátani az ellene fordult főuraknak, mindössze a hivatali tisztségekből tudta őket idővel kirekeszteni.
A Szent György Lovagrend a Sárkány Rend megalakításával időlegesen elvesztette jelentőségét, és a túléléséért küzdött. Ilyen körülmények közepette élte meg a Rend, azt, hogy 1433. július 24-én[2] IV. Jenő pápa némileg módosítva jóváhagyta a Sárkány Rend alapszabályait. Ennek következtében a Szent György Lovagrend is feladta korábbi álláspontját, és a Sárkány Lovagrendhez hasonlatosan úgy rendezte át sorait, hogy az 50 fős limitált létszám a Rend belső körét érintette, melybe szintén kihalás útján lehetett bekerülni, és ez a testület lett a magisztrátusi nagytanács. Ezen kívül létrejött egy külső kör is, amely már nem volt létszám szerint korlátozva.
A Szent György Lovagrend ezt a változtatást Zsigmond életében nem tudta végrehajtani, mert az uralkodó nem volt hajlandó a limitált létszámnál több nemest kivenni a királyi bíráskodás alól. Zsigmond halála után kilenc nappal, 1437. december 18-án azonban a magyar rendek a király vejét, Habsburg Albertét választották meg királynak, mivel nem ismerték el Zsigmond Erzsébet nevű lányának a trónhoz való jogát. Mária királynő példájából okulva ugyanis a bárók csak olyan uralkodót tudtak elfogadni, aki maga is velük tart és élükre áll a háborúk során, és ezt női uralkodótól nem tudták elvárni.
Ahhoz azonban, hogy Albertét megkoronázhassák, a magyar főuraknak és főpapoknak egységre kellett jutni. Ekkor támadt fel ismét a Szent György Lovagrend jelentősége, mert a királyválasztás körüli egyezkedésben az ő álláspontjuk győzött. Olyan javaslattal tudtak előállni, amely az új báróknak, a Sárkány Lovagrend tagjainak is megfelelt. Albert koronázását súlyos feltételekhez kötötték: az új királynak vállalnia kellett, hogy eltöröl minden, előde alatt bevezetett „újítást és káros szokást", azaz felszámolja Zsigmond reformpolitikáját, és véget vet az idegen lovagok befolyásának és az egyházak adóztatásának. Ezen kívül kötelezte magát arra, hogy minden politikai döntésében - a királyi jövedelmek felhasználásától a tisztségek betöltéséig[3] - csakis a főpapok és a bárók hozzájárulásával fog eljárni, ami annyit jelentett, hogy a hatalom teljes egészében a Szent György és a Sárkány lovagrendek tagjaiból álló királyi tanács ellenőrzése alá került.
A pápai áldásra a Szent György Lovagrend nemzetközi szervezetének majdnem 600 évet kellett várnia. 2009. november 18-án őszentsége XVI. Benedek pápa, a Rend Nagymesterének, a Nagymester első helyettesének és a Főtörténésznek jelenlétében megáldotta azt a Bibliát, amelyet a Rend a lovagok avatásánál mutat fel.
A Szent György Lovagrend teljes története külön kiadványban jelenik meg.
Az egyes lovagrendek alapító tagjai
Szent György Lovagrend
Alapítók {1326. április 24}:
1. sárvári és felső-vidéki Szécsényi Tamás nádor, erdélyi vajda, kancellár
2. Nekcsei Demeter mester, tárnokmester, világi bíró
3. telegdi Tel égd i Csanád egri püspök, egyházi bíró
4. Ártándy Pál udvari lovag
5. Básztély nembéli Rozgonyi István udvari lovag
6. Básztély nembéli Rozgonyi László udvari lovag
7. pelsőczi Bebek Domokos udvari lovag
8. kart hali Bornemisza János udvari lovag
9. Csém nembéli "Ravasz" Miklós udvari lovag
10. Dalmady Tamás udvari lovag
11. kövecsei Dancs zólyomi ispán
12. Décsy Ferenc udvari lovag
13. dörögdi Dörögd! Miklós pozsonyi prépost
14. szentgyörgyi és verebélyi Drágffy János ugocsai főispán
15. gereni és homonnai Drugeth Fülöp nádor
16. gereni és homonnai Drugeth János ispán
17. gereni és homonnai Drugeth Vilmos ispán
18. garai Garai Miklós fő lovász mester
19. garai Garai Pál főispán
20. Gilétfi Miklós udvari lovag
21. Gút-Keled nembéli Maróti István udvari lovag
22. Hédervári Lőrinc udvari lovag
23. zekchewi és zilahi Herczegh Miklós udvari lovag
24. idősb. Kórógyi Fülöp udvari lovag
25. Ákos nembéli István veszprémi püspök
26. János (ezen a néven III.) nyitrai püspök
27. Kanizsai László udvari lovag
28. Kanizsai Lőrinc udvari lovag
29. buzi ni Keglevics Péter udvari lovag
30. Kolos fia Kolos mester
31. Köcski Sándor országbíró
32. Kőszegi András Nyugat-Dunántúl ura
33. Lackfi István bán
34. hathalmi és dákai Laki Miklós mester
35. Losonci Tamás udvari lovag
36. szinyei Merse Miklós udvari lovag
37. szinyei Merse Péter udvari lovag
38. csulai és dadai Móré László udvari lovag
39. Nagymartom Pál ispán
40. Rénotd nádor fia Gyula udvari lovag
41. Sebesi "Csorba" Péter mester
42. szilágyi-szécsi Szécsi Dénes bán
43. szilágyi-szécsi Szécsi Dezső udvari lovag
44. bályogi-hégen Szénás László udvari lovag
45. Tarkövi Kelemen udvari lovag
46. Tarkövi László udvari lovag
47. Tomory Miklós udvari lovag
48. Újlaki Lőrinc udvari lovag
49. Zách Felicián udvari lovag
50. zichi és vásonkeői Zichy László udvari lovag
Sárkány Lovagrend
Alapítók (1408. december 12.)
1. Zsigmond magyar király
2. Ciliéi Borbála királyné
3. Lazarevic István szerb despota
4. Ciliéi Hermán, a király apósa
5. Ciliéi Frigyes, a király sógora
6. garai Garai Miklós nádor
7. Stiborici Stibor oroszországi vajda
8. Tamási János erdélyi vajda
9. szántói Lack Jakab erdélyi vajda
10. Maróti János macsói bán
11. Filippo Scolari másképpen Ozorai Pipo Szörényi bán
12. szilágyi-szécsi Szécsi Miklós tárnokmester
13. Korbáviai Károly főkincstartó
14. sárvári és felső-vidéki Szécsényi Simon főajtónálló
15. Korbáviai János főételhordó
16. Alsáni János főpohárnok
17. lévai Cseh Péter főlovászmester
18. Csáki Vilmos korábbi erdélyi vajda
19. nagy-bessenyeí Bessenyei Pál, korábban dalmát horvát és szlavón bán
20. Pécsi Pál, korábban dalmát horvát és szlavón bán
21. nádasdi és fogarasföldi Nádasdi Mihály székelyispán
22. perényi Perényi Péter máramarosi ispán
23. perényi Perényi Imre titkos kancellár
24. garai Garai János, a nádor fia
[1]A király távollétében a hatalmat a királyi helytartó gyakorolhatja. Királyi helytartó lehet a király felesége, anyja, a nádor, a hercegprímás esztergomi érsek, illetve az erre kijelölt főúr vagy főpap.
[2] Zsigmond német-római császárrá koronázása alkalmával.
[3] Zsigmond az 1417. évi konstanzi zsinaton megerősíttette és szentesíttette a mindenkori magyar király főkegyúri jogát, azaz, hogy a pápa csak a király áltat javasolt személyeket nevezhette ki főpappá. Ezt a jogot korábban í. Géza és li. András titkos megállapodásai alapján gyakorolták a magyar királyok, és ez a jog IV. Henrik német-római császár canossa-járása után is megmaradt a magyar uralkodók kezében.