img_20161215_110852_2.jpg

Adományozás a Családok Átmeneti Otthonában

A Nemzetközi Szent György Lovagrend Zala Megyei Priorátusa – ahogy az elmúlt év decemberében, úgy idén is - 2016.12.15-én karácsonyi adománnyal kereste fel a Családok Átmeneti Otthonát Zalaegerszegen.

Adományukkal - mely forrását Balaicz Zoltán polgármester úr által biztosított támogatás képezte – elsősorban az otthon gyermek lakóinak kívántak örömet szerezni, hogy ezzel is segítsék az Otthon ezirányú tevékenységét. A helyszín kiválasztásában és az ünnepi esemény megszervezésében is közreműködő Dr. Baracskai Józsefnének – a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Igazgatójának – a priorátus köszönetét fejezte ki. Az ajándék átadása után az Otthon vezetőjének és munkatársainak jelenlétében a priorátus vezetői elbeszélgettek az otthon lakóival és élethelyzetük jóra fordulásában bízva kívánt minden elképzelhető jót és kellemes ünnepeket.

 
Nemzetközi Szent György Lovagrend