ZALAEGERSZEG - Segíteni a rászorulóknak és ápolni a hagyományokat. Ezt tűzte ki céljául a Nemzetközi Szent György Lovagrend, amelynek zalai szervezete csütörtökön tartotta meg féléves priori értekezletét a zalai megyeszékhelyen.
Ez alkalomból köszöntötték új tagjukat, Farkas Ferenc szobrászművészt és két tiszteletbeli tagjukat, dr. Baracskai Józsefnét, a Vöröskereszt megyei igazgatóját, valamint Piff Józsefet, az Országos '56-os Szövetség örökös megyei elnökét. Farkas Ferenc a lovagi eskü szövegének aláírása és az ékítmények árvátle után érdeklődésünkre elmondta: régi baráti és munkakapcsolat fűzi őt a karitatív szervezethez, amelyben immár tagként is kíván tevékenykedni.
Moro Ákos(balról) és Gondos Ferenc(jobbra) köszöntötte Farkas Ferencet, a lovagrend új tagját Fotó: A szerző
|
|
Az 1326-ban alapított Nemzetközi Szent György Lovagrend magyarországi nagypriorja, Moro Ákos is részt vett az értekezleten és kiemelte, hogy a zalai szervezet a legaktívabbak közé tartozik, tevékenysége példaértékű. Szólt arról is, hogy a lovagrend erősödő kapcsolatokat ápol a történelmi egyházakkal. Megszűnt a korábban velük szemben alkalmanként megmutatkozó tartózkodás
Gondos Ferenc, a zalai prior elmondta: idén Farkas Ferenc mellett három beregszászi új taggal együtt már 30 fősre bővült a megyei szervezet, így az országban a legnagyobbak közé tartozik. Hangsúlyozta, katonai, világi rendként az adománygyűjtés, a karitatív feladatok mellett a honvéd hagyományok ápolását tartják a legfontosabb céljuknak.