Október 23-án 31 éve szabadon emlékezhetünk. De tudjuk-e milyen volt akkor az élet, amikor tizenéves gyerekek is fegyvert fogtak a felnőttek mellett?

Mit jelentett a diktatúra? Felszámolt hagyományos paraszti társadalmat, tulajdonuktól megfosztott polgári rétegeket, felszámolt civil és egyházi életet.

Mit adott? Mindennapi terrort. Rendőri házkutatásokat, padláslesöpréseket, az ÁVH negyvenezer beépített ügynökét, több mint 1,2 millió megfigyelt embert, kényszermunkatáborokat, törvénytelen eljárásokat, közel negyvenezer politikai foglyot, tömeges és folyamatos üldöztetést.

A felkeléssel a magyar társadalom elemi szabadságvágyának, legfontosabb demokratikus és nemzeti követeléseinek adott hangot. Az 1956-os magyar forradalom a szovjetrendszerrel szembeni legradikálisabb lázadás volt.

A szovjet válasz hamar megérkezett, október 25-én már három szovjet hadosztály volt Budapesten, mintegy húszezer fővel. Mégis meglepte őket a fővárosban tapasztalt ellenállás mértéke, a spontán szerveződött fegyveres ellenállócsoportok harcereje. A forradalom céljaival egyetértő és csatlakozó honvédek, rendőrök átállása. A vidéki Magyarország is napok alatt csatlakozott a fővárosi eseményekhez. Meg is kapták sortüzeiket.

Az 1956-os forradalom példátlan összefogást, nemzeti egységet hozott létre. Társadalmi hovatartozásra, anyagi helyzetre, világnézetre való tekintet nélkül mindenki egyetértett az alapkövetelésekkel.

A hatalom nem kegyelmezett: letartóztatások, statáriális bíróságok, kivégzések egészen 1961-ig, hazájukat, családjukat elhagyni kényszerült ezrek sokasága, menekültekké vált emberek. Munkahelyükről elbocsátottak, kényszer kitelepítés hatálya alá vontak, internáltak. A hatalom még a gyerekektől is félt, 1956 után a halálos ítélet kiszabásának korhatárát 16 évre szállították.

Az utolsó 1956-os elítéltek az 1970-es évek közepén szabadultak, s beszélni róla nem lehetett.

Egy nemzetben azonban nem lehet elnyomni az emlékezést. Már 1846-ban Petőfi Sándor is így fogalmazta ezt meg:

 „Az idő igaz. S eldönti, ami nem az.”

Miközben fejet hajtunk a hősök és a forradalom jelképe a lyukas zászló előtt, gondoljunk arra miért adták életüket, jövőjüket, családjuk biztonságát 56 hősei, legyenek bárhol hazánkban vagy éppen itt Nagytétényben.

2021 október 23.

  Monostoriné Szeleczky Gabriella

 

2021. okt. 23-án a Nemzetközi Szent György Lovagrend Budapesti-Pest megyei priorátusa képviseletében lv. Bakos Miklós, a rend főkincstárnoka, Budafok díszpolgára helyezte el a megemlékezés virágait Budafok – Tétényben.

 Ez alkalommal  Németh Zsolt országgyűlési képviselő megosztotta gondolatait, amelyben kiemelte:  „1956 nemzeti identitásunknak kitörölhetetlenül a részévé vált. Ugyanúgy, ahogy az 1848-as forradalom és szabadságharc részleteit ismerjük, lassan megtanuljuk az ’56-os forradalom részleteit is. 1956-ban egy csodát tapasztalhattunk meg, ami bátran hasonlítható ahhoz a Passió-történethez, amelyet három nap alatt Krisztus urunk, nagycsütörtöktől a feltámadásig végigélt. A magyar nemzet számára az önfeláldozásnak a krisztusi Passióhoz hasonlítható története volt 1956. Minket 1956 arra tanított meg, hogy nincs feltartóztathatatlan történelmi szükségszerűség. Nemzet van, nemzeti összefogás van, nemzeti akarat van, áldozatvállalás van. Mindent a hazáért, dicsőség 1956 hőseinek!”

Gál László Dániel ’56-os szabadságharcos beszédében így fogalmazott: „Még egyszer ugyanúgy csinálnám, mint 1956. október 23-án. Azért, mert a testvériséget, az egységet értem el. Ha újrakezdhetném, akkor is ezt csinálnám, és én ’56 szellemében élek 1956 óta, és mindenkinek elmondom, hogy nagyon nagy dolog a szabadság. Mindenki becsülje meg a szabadságot.”

12

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lv. Bakos Miklós

 

 

Képek a megemlékezésről

34

 

56

 

 

 

 

Nemzetközi Szent György Lovagrend