Zala megye

  1. május 20-án a honvédelem napja alkalmából a MATASZ Zala megyei szervezete és Pusztaszentlászló Önkormányzata által szervezett megemlékezésen a Nemzetközi Szent György Lovagrend Zala megyei priorátusa is részt vett. A megemlékezésen Német István nyá. őrnagy mondott beszédet, melyben kiemelte a zalai honvéd zászlóaljak és egyik zászlóvivőjük, Püspöki Grácián hősies helytállását. A beszédet követően koszorút helyeztünk el az emlékműnél. A megemlékezésen részt vettek a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület tagjai.

Emlékezzünk tisztelettel a hős honvédekre!

 

01

 

02

 

03

 

04

 

05

 

 

 

Tisztelt Rendtársaim!

   A hagyományok szerint múlt év decemberében kellett volna átadni a Zalaegerszegért-díjakat az 1885-ös rendezett tanácsú várossá nyilvánítás 135 éves évfordulójának záróeseményeként. Sajnos, mint sok más hasonló rendezvényt a koronavírus világjárvány miatt nem tarthatták meg. Az ünnepélyes eseményre csak június 11-én kerülhetett sor. Az elmúlt 27 évben, az idei díjazottakat is beleszámítva összesen 232 magánszemély, közöttük 9 külföldi, és 39 szervezet vehette át az elismeréseket.

 Az ünnepségen kilenc magánszemély és egy szervezet tevékenységét ismerték el Zalaegerszegért-díjjal. A díjazottak között van rendtársunk Lovag Gondos Ferenc nyugalmazott ezredes, a Zalaegerszegi Honvédklub tiszteletbeli elnöke, aki hosszú éveken keresztül volt Zala megye priorja. Nem csak vezetője, hanem kezdeményezője, szervezője is volt az önálló priorátus létrejöttének.

Jó egészséget kívánva gratulálunk sikeres, eredményes tevékenységéhez!

lv. Ferge László, prior

Zms1

Lovag Moro Ákos nagyprior saját kérésére lv. Gondos Ferenc Zala megyei priort felmentette tisztségéből és eddigi kiemelkedő munkája elismeréseként a

Lovagrend Nagy Csillag érdemrendje kitüntetésben részesítette.

Továbbá eddigi munkája elismerése mellett, saját kérésére dáma Szántai Lajosnét felmentette a kincstárnoki funkcióból és részére Szent György domborművet adományozott.

Az új prior Zala megyében lv. Ferge László.

(bővebben Zala megyénél)

z1

 

Lv. Moro Ákos nagyprior átadja lv. Gondos Ferenc részére a kitüntetést

 

z2

 

Dáma Szántai Lajosné a Szent György domborművel

 

 

 

2020. október 26-án adták át lv. Sándor Dénes György rendtársunknak a rangos kitüntetést,

0102

03

04

05

 

Nemzetközi Szent György Lovagrend