Göcsej Harci Túra

A Zala Megyei Védelmi Bizottság, a Magyar Honvédség és a 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda 2017. szeptember 20-án rendezte meg a Göcsej Harci Túrát, melyen 13 középiskola 15 csapata versenyzett.

A verseny célja: a középiskolás tanulók figyelmének a honvédelem ügyére történő irányítása, hogy az élményszerzésen túl erősödjön a fiatalok hazaszeretete.

A Nemzetközi Szent György Lovagrend Zala Megyei priorátusa – pénzügyi támogatásával és a díjazásban történő aktív közreműködésével – idén is hozzájárult a verseny sikeres végrehajtásához. A díjakat Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott asszony, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Vígh László Zalaegerszeg országgyűlési képviselője, Szőke Miklós alezredes és Gondos Ferenc nyá. ezredes, a Rend zalai priorja adták át a verseny I-III. helyezettjeinek, illetve a lovagrend által, elmúlt évben adományozott Vándorserleget.

A többek között lövészetet, akadálypályát, kézigránát célba dobást, távbecslést, fegyveres váltófutást, önvédelemi elemeket is tartalmazó versenyt a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium csapata nyerte, a második helyezett Nagykanizsai Szakképző Centrum Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola csapata, és a harmadik a Zalaegerszegi SzC keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziumának csapata előtt.

Pillanatképek:

 

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott asszony, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke köszönti a verseny szervezőit, rendezőit

 

A versenyzők eligazítása (Lajkó Tibor hdgy)

 

A megnyitón Pácsonyi Imre a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke köszönti a verseny résztvevőit

 

Ismerkedés a fegyverrel

 

 

Önvédelem

 

Kézigránát dobása

 

Lövészet

 

Akadályok leküzdése

 

Vígh László Zalaegerszeg OGY képviselője köszönti a versenyzőket az eredményhirdetés előtt

 

Eredményhirdetés és a díjak (Sághegyi Attila alezredes az MVB honvédelmi referense)

 

A csapatok

 

A vándorserleg átadása - lovag Gondos Ferenc és II. helyezett csapat

 

Az I. helyezett csapat

 

Díjátadók közös fotója (Sághegyi Attila, Dr. Sifter Rózsa, Vígh László, Szőke Miklós és Gondos Ferenc)

 

Zalaegerszeg, 2017. szeptember 20. Lovag Gondos Ferenc (Zalai prior)

 

Nemzetközi Szent György Lovagrend