Figyeljünk egymásra!

Szent György napjához, szellemiségéhez és Rendünk elveihez híven több rendtársunk – akár példamutatóan - megtalálta jelen helyzetben is a segítés módját. A relatív bezártság és a járvány ellenére, vagy talán azzal együtt.

Azért is tesszük közé ezt a tájékoztatást, hogy esetleg ötletet adjunk, inspiráljunk másokat.

 Budafoki vállalkozó rendtársaink – lv. Serfőző László és lv. Bakos Miklós – nagyon jelentős összeggel járultak hozzá kerületük járványhoz kapcsolódó segélyprogramjához. Lv. Diószeghy László pedig egy

nagyon aktív, de kisebb létszámú és így szerényebb bevételű református gyülekezet támogatott – akár pótlandó az elmaradt perselypénzt is.

Más hasonló esetekről is, ha információt kapunk, azt igyekszünk közreadni.

Figyeljünk egymásra!

Nemzetközi Szent György Lovagrend